IPOLYTARNÓC község webhelye

Tasndi Kubacsek Andrs

Dr. Tasnádi Kubacska András a föld- és ásványtani tudományok doktora, a természettudományok és kultúra terjesztésének vezéralakja. A palaeopathologia tudományának megteremtője, a természettudományos muzeológia művészi szintre vivő, iskolateremtő mestere és a tudománytörténeti gyűjtemények elindítója. Harmincnyolc tudományos, ismeretterjesztő és tudománytörténeti témájú könyvét, magyar, német, francia, orosz, cseh és litván nyelven adták ki. Nyolc könyve nívódíjas. A "Palaeopathologia" magyar és német nyelvű könyve, akadémia díjas. Kettőszázötvenöt publikációja jelent meg külföldi és hazai folyóiratokban, újságokban. A rádió és a televízió népszerűsítő és tudományos műsorainak rendszeres előadója. 1945-49-ig az Országos Természettudományi Múzeum főigazgatója és a Nemzeti Múzeum alelnöke, több cikluson át (1942-46, 1955-58), első titkára, majd ügyvezető elnöke a Természettudományi Társulatnak. A nemzetközi földtani tudománytörténeti társaság első magyarországi képviselője. Évtizedeken át az Élet és Tudomány és a Természettudományi Közlöny szerkesztőségi tagja.

A XX. század kimagasló természettudósa és polihisztora, a múlt építőelemeit felhasználva, saját tudását, megfigyeléseit, egyetemes szemléletével egybeötvözve teremtette meg az új, jövőbemutató, tiszta, logikus és a környezetet egységében szemlélő természettudományos gondolkozást. Ismereteinek nagy tárházát művészi köntösben és irodalmi stílusban mindenki számára elérhetővé tette kiállítások, könyvek, cikkek, rádió és televízió előadások útján.

Már harmincegy éve utazik a végtelen időben bricsesz nadrágjában, kalappal a fején, orrhegyének búbjára csúszott szemüveggel. Vajon hányszor, de hányszor járt itt lélekben az egykori feltárás helyszínén barangolva az erdőben vagy sétálva a faluban fejét csóválva, nem belenyugodva, hogy még mindig nem került elő egyetlen ősállat csontja sem Ipolytarnócon! Vajon hol rejtőznek csontjaitok bestiális ragadozók és szelíden legelésző növényevők? Kutassatok! Kutassatok kedves utódaim és meglátjátok, hogy a siker nem marad el! Életemben soha sehol nem térdepeltem annyit, mint az ipolytarnóci lábnyomos homokkőlapon. Most már rajtatok a sor...!

A Földtani Intézetben kiállított ipolytarnóci lábnyomos homokkő látványától nem tud szabadulni, ahová édesapja vitte el, akinek személyisége és tudása meghatározó volt életének alakulásában. Először 1928-ban járt a területen. Az 1930-as évektől tudományosan feldolgozta a miocén kori "ős-strandot". Négy nyáron át (1961-1962-1963-1964) folyt az intenzív feltárás vezetésével a lábnyomos területen, amelyről 1974-ben tanulmányt írt "Az ipolytarnóci lábnyomos homokkő őséletnyomai" címmel.

Az Élet és Tudomány hetilap 1958./XIII. évfolyamában a következőket írta: "Ősállati lábnyomokat sokfelé, másutt is találtak külföldön, sok millió évvel régebbieket is, de ilyen kitűnően megmaradt ősvilági életteret, ahol szinte a napi események naplója fekszik előttünk, nem ismerünk a világirodalomból."

A befogadó falu jó szívű vendéglátását dícsérő tudós a kutatás időszakában:
"Parádés, ünnepi ebéd ez. És olyan túláradó kedvességgel adják, hogy még csak szabadkozni sem lehet. Aranykarikákat csillogó tyúklevessel kezdjük. Egy egész tyúk főtt benne. Komoly, sárga hájas, szemen hízott falusi tyúk. Testes és gyenge húsú. Bizonyosan mondhatom, mert a levessel együtt kaptuk a húsát is. A porhanyósra párolódott combját és mellét. Ezután malacpörkölt következett, krumplival és házi uborkával. Felséges ízű pörköltköltemény volt ez! Nem lehetett abbahagyni az evést! Nemcsak azért, mert szívesen kínálták, hanem azért, mert olyan ellenállhatatlanul kínálta ő saját magát. Itt már ittunk 1-1 spiccert. Alig győztük volna máskülönben a folytatást, hiszen rántott csirkét hoztak, meg illatozó "fasérozott" húst. Úgy ettek, mintha előtte éheztek volna. És ittak. Kedvesen, egymást kínálgatva és koccintva. Ellenállhatatlanok voltak, művészettel ebédeltek. Olyan hangulatot teremtettek, hogy én is újból nekiláttam az evésnek!"

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága születése századik évfordulójának tiszteletére a híres kutató nevét adta szent keresztségben a kiállítási csarnoknak, amelyre napjainkban méltán büszke felesége, egy leánya és öt unokája.

A kételyek közt gyötrődő tudós: "Szeretném megírni a folytatást, de halogatom a kezdést. Betege vagyok a gondolatnak, hogy idő kérdése, és mindaz, amit számomra Ipolytarnóc jelent, rövidesen elpusztul. Mint árnyék az erősödő napsütésben, egyre kisebb lesz, fogy, zsugorodik, tovatűnik, a semmibe vész. Ipolytarnóc ősvilági csodáit széttapossa sarkával az idő. A mi időnk, amely nagyapáinkkal kezdődött, és gyerekeink évtizedeiben ér majd véget. Nehéz íri arról, ami szemünk láttára tűnik el a világból, amit csak emlékezetünk őriz egy darabig."

Tasndi csarnok