IPOLYTARNÓC község webhelye

1332 és 1337 között említették első ízben a községet Tarnócz néven a pápai tizedjegyzékben. Ez azt bizonyítja, hogy volt plébániája. A XIV-XV. században Tasnoch, Tamulch, Tarnouk és Tharnócz névalakban szerepel a régi iratokban, dokumentumokban. 1492-ig a Dicsőszentmártoni, a Kizdi és a Tarnóczi családok birtokolták. 1499-ben a Tarnóczi család tagjai osztoztak rajta. 1558-ban Berényi András, Zerdahelyi István, Pelinyi Bálint és Muraközy Mátyás nyerték adományul Ferdinánd királytól. Ekkor 11 összeírt házzal Pilinyi Ferenc szolgabíró járásához tartozott, de 4-5 év múlva már a szécsényi szandzsák területéhez sorolták, török hódoltsági faluként adózott Tarnofcse néven. A XVII. század elején 20-24 magyar család élt a faluban. Ebben az időszakban épültek a legrégebbi kúriák, amelyek közül a legnevezetesebbek a Baán-, a Jankovich-, a Woxith-Horváth házak voltak. A Jankovich- kúriában 1970-ig működött a falu régi iskolája. A török kiűzése, Rákóczi kurucvilága után a XVIII. század 20-30-as éveiben Tarnócz már újratelepült, virágzó falu volt, ahol 24 magyar háztartást írtak össze. Hírneves is, mert a vármegyei közigazgatás ebben az időben különböző helyeken megtartott vármegyei közgyűlései közül egyet 1727-ben Tarnóczon tartott meg. A XIX. század végén mintegy 1200 kh szántó, 480 hold rét, 515 hold legelő állt a tarnóci gazdálkodók rendelkezésére. Az Ipoly folyón vízimalom működött, amelynek vízelrekesztő gátjai, zúgói, áradást okozó vízterelése miatt sokszor szerepelt a vármegyéhez küldött lakossági panaszok között. 1874-ben tragikus tűzeset pusztított a községben, melynek következtében a falu leégett. Ebben az időben 813-an éltek itt. Az első magyarországi népszámlálás 1870-ben 118 házat és 813 fős népességet regisztrált, amelyből 408 férfi, 405 pedig női lakos volt. A fennmaradt iratokból kiderült, hogy a népszámláláskor római katolikusnak 748-an, reformátusnak 7-en, evangélikusnak 29-en és zsidónak is 29-en vallották magukat. Olvasni és írni 151-en, csak olvasni 353-an tudtak, a többi 309 lakos pedig sem írni sem olvasni nem tudott. 1896-tól, az 1892-ben Aszódtól Gyarmatig meghosszabbított vasútvonal az Ipoly völgyének mentén már Szécsényen, Tarnócon át Losoncig vitte az utasokat, teherárukat. A falu az 1873-as községtörvénytől kezdődően egészen 1950. január 31-ig kisközség volt. Ezt követően 1951. február 1-től 1973. április 30-ig önálló községi tanács irányította a község közügyeit. 1973. május 1-től Litke társközsége volt a rendszerváltozásig. 1990-től közigazgatásilag önálló település, amelynek mindennapi életét választott polgármester és képviselő-testület irányítja.

A fentiekben látható belterületi térképet Telek Balázs készítette 1955-ben saját kezűleg, fekete tustintával. Az alábbiakban áttekintő jelleggel, valamint részleteiben is megtekinthető ez a topográfiai alkotás.

A Rákóczi út elejétől indulva az alábbi családi neveket tartalmazzák az ingatlanok kicsi kockái

Tóth, Benyus, Donkó, Demus, Szabó, Tőkey, Varga, Tőrincsi, Katalin, Nagy, Benke, Sebján, Mosó, Kiss, Gracza, Ponyi, Vinczúr, Csaba, Hegedűs, Török, Gonda, Baranyai, Kovács, Lucza, Kertész, Péter, Csomor, Burgulya, Juhász, Bodor, Ocskó, Báron, Koncz, Gramantik, Siket, Fodor, Kelemen, Telek, Szakolcai, Sisa, Petik, Gál, Galó, Vas, Liszkóczi, Ludányi, Vermes, Bolyós, Harai, Kaposvári, Szlovák, Berki, Csík, Botos, Radics

Egy 1763-1785 között készült katonai felmérésen az alábbi módon jelenik meg a település

Ipolytarnóc napjainkban